112 év tündöklés – Boldog szülinapot, Barcelona!

 

Az FC Barcelona együttesét 1899. november 29-én alapította svájci, angol és katalán futballisták csoportja Joan Gampernek, a klub később legendává váló elnökének vezetésével, Walter Wild (A klub első elnöke), Lluís d’Ossó, Bartomeu Terradas, Otto Kunzle, Otto Maier, Enric Ducal, Pere Cabot, Carles Pujol, Josep Llobet, John Parsons és William Parsons részvételével. 

 

A Barca rögtön alapítása után szép eredményeket ért el a regionális és országos kupákban, 1802-ben első trófeáját is megszerezte, a Copa Macayát hódította el, és lejátszotta első Király Kupa-döntőjét is, ám 2-1-re veszített a Bizcaya ellen. 

 

1908-ban, több sikertelen év után anyagi nehézségek akadályozták a klub fejlődését. Ekkor lett az egyesület elnöke, aki 25 évig volt a katalánok első embere. Méltán vált a klub legendájává, hiszen elérte, hogy saját stadionja lehessen a Barcának, valamint anyagilag is stabilizálta a helyzetét. 

 

 

 

1909-ben a 8000 ülőhellyel rendelkező Camp de la Indústria lett az FCB otthona, amely a következő időszakban a pireneusi ligában vitézkedett. Szintén ekkor változtatta meg hivatalos nyelvét kasztíliairól katalánra a klub, és vált a katalán nép igazi jelképévé. Ettől fogva a katalán nemzeti identitás része volt a Barcelonának szurkolni. 

 

Joan Gamper kampányának révén 1922-re már több mint 20 ezer tagja volt az egyesületnek, így már kellő anyagi fedezet állt rendelkezésre egy új stadionba való költözésre, a klub még ugyanebben az évben felavatta új arénáját, a Camp de Les Corts-t, amely kezdetben 22 ezer, majd egy jelentős bővítés után 60 ezer főt volt képes befogadni. Ezidőtájt lett először főállású vezetőedzője a csapatnak az angol Jack Greenwell személyében. A Gamper-éra igazán sikeres volt a gránátvörös-kékek számára, hiszen tizenegy katalán bajnoki cím mellett hat Király Kupát és négy Pireneusi Kupát nyert a gárda. A pályán kívül azonban számos tényező befolyásolta a klub működését. 1925. június 14-én egy hazai mérkőzés alkalmával az FC Barcelona szurkolói kigúnyolták a spanyol nemzeti himnuszt. Válaszul Miguel Primo de Rivera spanyol diktátor hat hónapra bezáratta a Barcelona hazai pályáját. 

 

 

A büntetést végül három hónapra csökkentették, emellett Gampert lemondásra kényszerítették. A klub alapítója 1930. július 30-án hunyt el. Ebben az időszakban a politikai harcok visszavetették a sport szerepét a spanyol társadalom egészében. Ennek megfelelően az FC Barcelona teljesítménye visszaesett, bár továbbra is voltak tehetséges játékosai Martí Ventolrà, Josep Raich és Josep Escolà személyében. Az egyesület végül pénzügyileg, társadalmilag és a sport terén is válságba jutott. Bár a csapat hat alkalommal diadalmaskodott a katalán kupában (1930-ban, 1931-ben, 1932-ben, 1934-ben, 1936-ban és 1938-ban), a spanyol labdarúgó-bajnokság első osztályában meglehetősen sikertelen volt és számos szurkolót vesztett.

 

 

A spanyol polgárháború kitörése után egy hónappal a klub elnökét, Josep Sunolt Francisco Franco csapatai Guadalajara közelében meggyilkolták. A játékosok ekkor Mexikóban és az Egyesült Államokban egy túrán vettek részt és ennek köszönhetően a klub vagyona megmenekült, azonban a csapat fele száműzetésbe vonult Mexikóba és Franciaországba. 1938. március 16-án falangista bombamerénylet érte az egyesület társasági klubját. Pár hónappal később pedig a katalán hazafiasság jelképeként az egyesület francói befolyás alá került. A sok viszontagság következtében a klub tagsága 3486 főre csökkent.

 

1940. márciusában Francisco Franco támogatója, Marqués de la Mesa Rsta került a klub élére. Ezt követően az egyesület nevét az angolosan hangzó Fútbol Club Barcelonáról a spanyolosabb hangzású Club de Fútbol Barcelonára változtatták. Az eredeti nevet végül 1973-ban vette vissza a klub. Emellett a katalán címer 4 vörös sávját kettőre csökkentették és ezt csak 1949-ben állították vissza. Az 1940-es években stabilizálódott a csapat helyzete.

 

 

1942-ben sikerült megnyernie a spanyol labdarúgókupát. A következő szezonban a Real Madrid CF elleni botrányos kimenetelű összecsapás után, melyen a csapat fenyegetettségben játszott, lemondott a Barcelona elnöke. A spanyol bajnoki címet ezt követően 1945-ben, 1948-ban és 1949-ben is elnyerte a csapat és 1949-ben a latin kupában is sikerült diadalmaskodnia. A korszak meghatározó játékosai a következő labdarúgók voltak: César, Basora, Velasco, Curta, a Gonzalo testvérek, Seguer, Bíosca és Ramallets. 1949-ben, a klub fennállásának 50. évfordulóján a Barcelona 24 893 főnyi tagsággal rendelkezett, mérlege pedig 21 katalán, 9 spanyol kupagyőzelem és 4 bajnoki cím volt.

 

 

1950. júniusában érkezett a klubhoz a magyar származású Kubala László és ezzel egy új korszak vette kezdetét az FC Barcelona életében. A csapat kiemelkedő teljesítményt nyújtott és ennek köszönhetően az 1951–1952-es és az 1952–1953-as szezonban is sikerült megnyernie a spanyol labdarúgó-bajnokságot, valamint 1951-ben, 1952-ben és 1953-ban a spanyol labdarúgókupát. 

 

A legendás támadósor tagjai a következő labdarúgók voltak: Estanislao Basora, César Rodríguez Álvarez, Kubala László, Tomás Moreno és Eduardo Manchón. A kapuban pedig Antoni Ramallets rendkívüli teljesítményével hívta fel magára a figyelmet. A labdarúgó öt alkalommal bizonyult a spanyol labdarúgó-bajnokság legjobb kapusának az 1951-től 1960-ig terjedő időszakban. Ezzel ma is ő vezeti az ezért adományozott Ricardo Zamora-trófea örökranglistáját.

 

Kubala ekkora már a csapat legendás játékosa lett. A magyar labdarúgó 1952. február 10-én egy mérkőzésen egymaga hét gólt szerzett. 1953-ban nem sikerült az argentin Alfredo di Stéfano leigazolása és a labdarúgó a rivális Real Madrid CF-hez igazolt. A csapat népszerűsége, melyben kiemelkedő szerepe volt Kubala Lászlónak, szükségessé tette egy új, nagyobb és korszerűbb stadion megépítését. A magyar labdarúgót 1999-ben minden idők legjobb Barcelona játékosává választották.

 

 

A ma is használatban lévő Camp Nou Stadion átadására 1957. szeptember 24-én került sor és 90 ezer férőhellyel rendelkezett. Ekkor a klubnak már 40 ezer pártoló tagja volt. 1957-ben ismét sikerült elnyerni a spanyol labdarúgókupát, melyet 1959-ben és 1960-ban újabb bajnoki címek követtek. Emellett a csapat 1958-ban és 1960-ban is megnyerte a vásárvárosok kupáját. Ekkor Kubala mellett már Czibor Zoltán és Kocsis Sándor is a csapat tagja volt. Rajtuk kívül még olyan kiváló labdarúgók szerepeltek a csapatban, mint Evaristo, Eulogio Martinez, Suárez, Villaverde, Olivella, Gensana, Segarra, Gracia, Vergés és Tejada.

 

1960-ban Luis Suárez a kiemelkedő teljesítményével az FC Barcelona első aranylabdával díjazott játékosa lett. Ennek ellenére az 1960-as években nem sikerült megismételni a korábbi sikereket. A csapat mindössze három kupasikert könyvelhetett el. 1963-ban és 1968-ban a spanyol, 1966-ban pedig a vásárvárosok kupájában diadalmaskodott a csapat. A klub viszonylagos sikertelensége ellenére mégis egyre népszerűbb lett, mivel a katalán nép egyre inkább a katalán öntudat jelképeként tekintett az egyesületre. Ebben az időben a diktatúra kemény kézzel kívánta elfojtani a katalán identitást. Ennek következtében lett közismert a „Més que un club” (több, mint egy klub) kifejezés is.

 

 

A hatvanas évek – az 1966-os vásárvárosok kupája-győzelem ellenére – kétségtelenül hanyatlást hoztak az egyesület számára, azonban Johan Cruyff érkezése jelentős változást hozott a klub életében. A holland játékos 1973. október 28-án mutatkozott be az FC Barcelona csapatában. Vele a csapat teljesítménye jelentősen feljavult és a Barcelona megnyerte a spanyol labdarúgó-bajnokságot. A szezon csúcspontját a Real Madrid 5-0-s legyőzése jelentette. A támadó alakzatban az 1973-ban és 1974-ben is aranylabdával díjazott Cruyff mellett Carles Rexach, Juan Manuel Asensi, Hugo Sotil és Marcial nyújtott kiemelkedő teljesítményt. 

 

Cruyff jövetele azonban nem igazán hozta vissza az aranykorszakot. Az FC Barcelona nyert ugyan egy bajnoki címet, de nem sikerült visszaszereznie az uralmat a spanyol futballban, pedig a vezetőség mindent megtett azért, hogy a Barcelona Spanyolország és Európa csúcsára kerüljön. 

 

A csapatba olyan játékosok érkeztek, mint Johan Neeskens, Allan Simonsen, Hans Krankl, Bernd Schuster, Diego Maradona, Mark Hughes és Gary Lineker. Ennek ellenére az újabb bajnoki cím elnyerésére csak az 1984–85-ös szezonban került sor. A bajnokcsapat kulcsjátékosai a következő labdarúgók voltak: Javier Urruticoechea, Julio Alberto, Migueli, Archibald, Schuster és a csapatkapitány Alexanco. A következő hazai sikerre azonban az 1990-es évekig kellett várni.

 

 

 

1988-ban Cruyff edzőként visszatérve egy sikeres, nyerő mentalitású csapatot állított össze, amelyet a közvélemény csak „álomcsapatként” emlegetett. Ebben az időszakban olyan játékosok járultak hozzá a sikerekhez, mint Hriszto Sztoicskov, Ronald Koeman, Michael Laudrup és Andoni Zubizarreta. A csapat az 1988-89-es szezonban a kupagyőztesek Európa-kupáját, 1990-ben pedig a spanyol labdarúgókupát hódította el. Emellett a spanyol labdarúgó-bajnokságban is legyőzhetetlennek bizonyult, így 1991 és 1994 között négy bajnoki címet nyert. A legnagyobb sikerre azonban az 1991–1992-es szezonban került sor, amikor a klub először megnyerte a bajnokcsapatok Európa-kupáját.

 

Az 1993–1994-es szezonban, az UEFA-bajnokok ligája döntőjében elszenvedett vereséggel azonban lezárult az „álomcsapat” korszaka. 1996-ban Cruyff vitatott körülmények között távozott a klubtól. A sikeredző elvesztése mélyen megosztotta a rajongókat és ez az ezt követő sikerek ellenére a későbbiekben is éreztette a hatását. Ez a megosztottság vetett véget Josep Lluís Núñez elnökségének is 2000-ben.

 

 

Cruyffot Bobby Robson követte. Az angol edző azonban rövid idő elteltével távozott és a helyére az AFC Ajax sikerkovácsa, Louis van Gaal érkezett. Az új edzőkkel az FC Barcelona az 1996–97-es szezonban is megnyerte a kupagyőztesek Európa-kupáját és két egymást követő bajnoki címet szerzett. A sikerek ellenére egyre inkább növelte a megosztottságot az az érzés, hogy lezárult egy fontos és sikeres korszak az egyesület életében. A holland edző a klub egyik legellentmondásosabb trénere volt.

 

 

Viszonylagos sikerei ellenére érzelemmentes hozzáállása és taktikája ellenérzést keltett a szurkolókban. Különösen népszerűtlen volt a hazai tehetségek eladása, valamint a holland játékosok tömeges leigazolása miatt (összesen nyolc honfitársát szerződtette). Sokan kritizálták szigora és az erőnléti edzések intenzitása miatt is. A sajtóval állandóan hadban állt, a kritikákat pedig mereven elutasította. Az 1999–2000-es szezon sikertelenségére való tekintettel Josep Lluís Núñez távozott az elnöki posztról. Louis van Gaal Núñezzel szolidaritást vállalva szintén elhagyta a katalánokat. 

 

 

2002-ben az akkori elnök, Joan Gaspart úgy látta, a klub akkor lehet újra sikeres, ha visszahívja a korábban a szurkolók által nem igazán kedvelt Louis van Gaalt. Igazán nem jó ponttal indított ebben az évben szurkolóknál a vezetőség, hiszen teljesen ingyen elengedte a csapat legnagyobb sztárját, Rivaldót. A gárda az előző évtizedek leggyengébb teljesítményével indította a bajnokságot. Nem lehetett kérdés, a szurkolók az edző és az elnök lemondását szerették volna. 2003 januárjában a holland trénerrel szerződést bontottak, az új edző Radomir Antic lett, aki nagyon nehéz helyzetben lévő csapathoz érkezett. Néhány hónap múlva Gaspart lemondott és ideiglenes vezetőség alakult. Antic mondhatni csodát tett: amikor érkezett, 15. helyen állt a csapat, a szezon végén pedig a jövő évi UEFA-kupában való szereplést biztosító 6. helyen.

 

 

A 2003. júniusra kiírt elnökválasztást egy ügyvéd, bizonyos Joan Laporta Estruch nyerte. Laporta em a legjobb helyzetben vette át kis csapatával a klubot, hiszen Gaspart felelőtlen költekezésének köszönhetően a klub rossz anyagi helyzetbe került. Ő sem jól indított a szurkolóknál. Kampányát David Beckhamre építette, és ígérte, ha megválasztják, megszerzi az angolt. Megválasztották, ám a sztár a rivális Real Madridhoz került. A következő hetekben azonban egyre szimpatikusabb lett az új elnök a szurkolóknál.

 

 

A rossz anyagi helyzetre tekintettel megfontoltan, olcsón szerzett meg olyan játékosokat, mint Rüstü Recber, Rafael Márquez vagy Ricardo Quaresma. Ezután jött a Barca következő éveit meghatározó legfontosabb eseménye: Laporta és csapata 27 millió euróért megszerezte a francia PSG-ből a világ legnagyobb ígéretének tartott Ronaldinhót. A csapat edzője Frank Rijkaard lett, akivel sikerült végrehajtani a célt, azaz a visszakerülést a Bajnokok Ligájába.

 

A Barcelona anyagilag stabillá vált, aminek köszönhetően új sztárjátékosok érkezhettek. 2004-ben 60 millió euró állt rendelkezésre az erősítésekhez. Érkezett Samuel Eto’o, Deco, Juliano Belletti, Edmílson, Ludovic Giuly és Henrik Larsson. 2005-ben a csapat spanyol bajnok lett, ekkor már a világ legerősebb klubjaként emlegetik. A 2005–06-os szezonban is elhódította a bajnoki címet a csapat, mely a Bajnokok Ligáját és a Spanyol Szuperkupát is bezsebelte.

 

 

2006–07-ben a csapat a második helyet szerezte meg a bajnokságban az örök rivális Real Madrid mögött. A szezon végén érkezett erősítésnek Thierry Henry az Arsenalból. A következő szezonban is csak az ezüstérem jutott a csapatnak, ráadásul a kupákban eredménytelenül zárt. A vezetőség Laportával az élen úgy döntött, hogy radikális változtatásokat visz végbe. Elküldték a sikeredző Rijkaardot, megváltak a Barcelonát a trónra újra felültető Ronaldinhotól, illetve Decotól és számos más játékostól. Vezetőedzőnek az egy évig a Barca B-vel foglalkoztatott, korábbi Dream Team-tagot, Josep Guardiolát nevezték ki. 

 

A 2008-2009-es szezon a Barcelona számára minden idők legsikeresebb idénye volt. A csapat a Messi-Eto’o-Henry támadósorral gólrekordokat megdöntve nagy előnnyel zárta a bajnokságot a Real Madrid előtt. A spanyol kupát – a döntőben az Athletic Bilbaót legyőzve – sok év után ismét elhódította, ráadásul a Bajnokok Ligája római döntőjében a Manchester Unitedot lefutballozva a katalánok ismét felültek Európa trónjára.

 

 

A triplázás (bajnokság, kupa, BL) korábban egyetlen csapatnak sem sikerült a spanyol bajnokságban. 2009. augusztus 28-án a csapat az Európai Szuperkupa-döntőben 1-0-ra legyőzte a Sahtar Donyecket, amivel megszerezte a harmadik szuperkupa-győzelmét.

 

A 2010-es szezon már nem sikerült ilyen fényesre, ám a bajnoki címet ekkor is sikerült elhapponi a Real elől, a katalánok végül három ponttal előzték meg a blancókat, ráadásul mindkét El Clásicót kiütéssel nyerték meg. 2010 nyarán új elnököt választottak a klub élére Sandro Rosell személyében, aki tovább folytatta a világsztárok felvásárlását. Érkezett például David Villa, Javier Mascherano, legutóbb pedig minden katalán drukker nagy örömére Cesc Fabregas. Bár a Barca az idei bajnokságban lépéshátrányba került a kirobbanó formában játszó Real Madriddal szemben, a Bajnokok Ligájában csoportelsőként jutott tovább a legjobb tizenhat közé. A vezetőség elvárása a most futó szezonban sem más, mint a Barcánál általában: A lehető legtöbb trófeát megnyerni.